Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


" Az első szülésemre sokat készültem –gondoltam én-, szerettem volna beavatkozások nélkül, nyugodtan, háborítatlanul szülni.

Nem így történt. Fekve, az orvos könyökével a hasamban, gátmetszéssel jött világra a kisfiam.

Nem éltem meg traumaként, de tudtam, legközelebb semmiképpen sem így akarom.

 

Orvost, kórházat váltottam, annak reményében, hogy a második szülésem úgy zajlik le, ahogy szeretném. Ehhez segítségül barátnőm javaslatára dúlát választottam, aki azonban egyéb elfoglaltsága miatt nem tudott elkísérni a szülésre, ő ajánlotta nekem Csillát.

 

Sajnos későn, a 34. héten találkoztunk először, azért későn, mert tudom, ha velünk van a terhesség elejétől, elkerüljük a kórházat, a gyógyszereket és várandósságnak és nem terhességnek éljük meg azt a 9 hónapot.

Az első telefonbeszélgetésünk után tudtam, Ő kell nekünk, amit az első személyes találkozás csak megerősített.

Bármikor hívhattam, sohasem zavartam, mindig türelmes és segítőkész volt. Elkísért ultrahangra, megismerkedett az orvosommal, szülésznőt ajánlott.

 

A szülés napján is Őt hívtam először. A kórházba eléggé „előrehaladott állapotban” értünk, nagyon nagy volt a felfordulás (sokan szültek éppen), de miután Csilla is beért a kórházba megnyugodtam.

Rengeteget segített lelkileg, hogy Ő ott volt. Mivel gyorsan haladt a szülés, fizikai segítségre nem igazán volt szükség.

Szinte szavak nélkül tudta, hogy mit tegyen, hogyan segítsen.

Nagyrészt Csillának köszönhetjük, hogy sikerült úgy világra hozni a kislányunkat, ahogy megálmodtuk.

Segített a mellre helyezésnél, betakargatta, később felöltöztette kislányunkat. Szülés után és azóta is sokszor segítségünkre volt.

 

Nagyon hálásak vagyunk ezért a segítségért. Köszönjük Csilla!

 

 

Edina  "

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.